Hogyan kerülhet Einstein a pokolba? (interjú a marokkói Mounirral)

A marokkói származású ateista és szabadgondolkodó ex-muzulmán, Mounirkét éve él Kolozsváron. Az egyetemista fiú 27 éves, az észak-afrikai országból úgy jött el, hogy nem is szeretne visszatérni oda. Hazájáról, gyerekkoráról, eredeti vallásáról, a terrorizmusról, erdélyi életéről szívesen beszélt Kustán Magyari Attila, de a félelemtől nem szabadult meg soha, ezért sem a teljes nevét, sem arcát nem adta az interjúhoz.

Arra, hogy valaki ateista, nálunk is rácsodálkoznak, így az iszlám területeken ez még furcsább. Beszéljünk épp ezért arról a környezetről, amelyben születtél és felnőttél, Marokkóról első lépésben a szabadságjogok és – tekintettel a világnézetedre – a vallás szempontjából.

Marokkóban nemhogy nem beszélhetsz például a kereszténységről, de még az iszlám más ágait sem gyakorolhatod, mint a hivatalosat, a szunnitát. Ha mégis megteszed, akkor amennyiben marokkói vagy, börtönbe kerülsz, ha külföldi, akkor általában kitiltanak az országból. Persze nagyvárosokban általában nyitottabbak az emberek, de nem vagyok biztos benne, hogy az ország említett törvényeit ne tartanák be – bár egyfajta védettséget kapnak a hírességek.

Ilyen törvények mellett érthetőbbé válik az a marokkói cikk, amelyik azt állította, hogy az országban egészen pontosan 325 ateista van, eggyel sem több. Feltételezem, ez nem fedi az igazságot.

Azt hiszem, csak a Facebook-ismerőseim között több van, és titkos Facebook-csoportokban is több ezret találni. Marokkóban teljes családok vannak, akik ateisták, de amennyiben nem kritizálod a hatalmat és nem hangoztatod a véleményed, nem foglalkoznak veled. Kivételt képez, ha valaki panaszt tesz ellened.

Hogyan jelenik meg a rasszizmus, a nyugat-ellenesség Marokkóban? Ez utóbbi már csak azért is érdekes lehet, mert Marokkó volt az első állam, amely elismerte az USA függetlenségét, 1777-ben, a barátsági szerződés azóta is él.

Marokkóban egyrészt európai, másrészt szubszaharai bevándorlók élnek, a rasszizmus pedig elsősorban ez utóbbiakkal kapcsolatosan jelenik meg. Ami a nyugati világgal való kapcsolatot illeti, egyrészt vannak a nyugatosodott, franciául is tudó emberek, másrészt a különböző muzulmán tradíciók, vagy a keletről importált, szalafista fundamentalista életformák. Az országban így találsz olyan helyeket, ahol a társadalom toleránsabb a nőkkel szemben, szabadon választhatnak párt, úgy öltözhetnek, ahogyan a nyugati nők is, máshol pedig sokkal szigorúbbak velük szemben, tetőtől-talpig el kell takarniuk magukat nyolc éves koruktól. Az ország egyébként a nyitás útján haladt sokáig, aztán a hetvenes években a szaúd-arábiai vallásos hangok felerősödtek, ezek pedig elérték Marokkót is. A vallásosság erőteljesebb lett, viszont ezt később tompította az internet megjelenése.

Egy interjúban, amit a morfondir.ro-n olvastam, azt mondtad, konzervatív családba születtél. Hogyan lettél mégis szabadgondolkodó?

Édesanyám egyfajta keleti konzervativizmust vall, amely az iszlámot a szaúd-arábiai értelmezések szerint éli meg, édesapám pedig egy helybéli konzervatív vonalat követ. Hogy a különbséget megmutassam: apámnak nem probléma, hogy a nők előtte énekeljenek, nem kell más szobában lenniük ehhez. Ő azzal sem különösebben törődik, hogy eljár-e a mecsetbe, inkább egyfajta kötelesség számára, míg anyám komolyan veszi ezt, mindig igyekszik az összes imát megtartani, az öt kötelezőn kívülieket is. A szigorúság máshol is megjelent, egy ízben például, amikor egy lánnyal találkoztam, apám látott, de nem foglalkozott vele, anyám viszont megnézte a telefonom üzeneteit, és aztán három órán keresztül hallgathattam, ahogy kioktatott a dolog erkölcsi vetületeiről…

Meddig voltál vallásos? Hiszen egyértelmű, hogy egy ilyen környezetben annak kellett lenned.

A vallásom 14 és 16 éves korom között hagytam el, de persze nehéz volna pontosabbat mondanom. Gyerekkoromban sokat olvastam, mert nem voltam túlságosan barátkozó típus. 11 éves koromban, egy vallásos, a filozófia iránt érdeklődő ismerősöm hozott egy könyvet, amelyikben tudományos érveket próbáltak felsorakoztatni Allah léte kapcsán. Korábban nem gondoltam, hogy erről a kérdésről egyáltalán lehet beszélni, így idővel a saját érveimmel próbáltam előállni, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy mennyi ellentmondás létezik: például, hogy isten mindenható, olyanná alkotott minket, amilyenné akart, tehát bűnösökké, aztán mégis elítél, holott rajta múlt minden.

Azon is elgondolkodtam, hogyan lehetne, hogy nagyszerű emberek, akik sokat adtak a világnak – mint például Albert Einstein – pokolra kerülnének csak azért, mert nem muzulmánok.

A lényeg, hogy anyám a könyvet megtalálta, összetépte és eldobta a kukába, én azonban éjjel összeszedtem a darabokat és évekig titkoltam előtte, hogy megvan.

Azt már tudjuk, hogy nem kifejezetten előnyös publikusan hangoztatni, hogy nem tartod magad muzulmánnak. A szűk családi körben legalább tudják ezt?

Egy ízben elmondtam ezt két unokatestvéremnek, de nem igazán reagáltak jól, azt mondták, túl buta vagyok és kész. 17 éves koromban osztálytársaimmal beszélgettem erről a témáról, és ők egészen barátságosan fogadták, sőt egyikükről az is kiderült, hogy hasonlóan gondolkodik. A szüleimnek persze soha nem mondták el, a testvéreim viszont tudják, sőt egyikük szintén ateista, a másik testvérem pedig nem kérdeztem még meg, de egészen nyitottnak ismerem.

Itt, Romániában felmerül ez a kérdés? Nem arra gondolok persze, hogy a bemutatkozás második mondatában már erről beszélsz, hanem, hogy titkolod-e, tartasz-e attól, hogy felvállald?

Amikor az alkalom úgy hozza, nem titkolom el. Előfordult például, hogy amikor láttak disznóhúst enni vagy bort inni, azt mondták, biztosan nagyon „rossz” muzulmán vagyok, így aztán persze elmondtam, hogy nem tartom annak magam. Megtörténik az is, hogy egyenesen rákérdeznek, muzulmán vagyok-e, vagy csak céloznak rá, ilyenkor is tisztázom a helyzetet, de különösebben nem beszélek róla.

Beszéljünk az európai helyzetről. A Charlie Hebdo szerkesztőségét érő terrorista támadások utáni viták nagyjából két szélsőséges álláspontot mutattak meg: az egyik szerint az iszlámnak semmi köze nincs ezekhez, a másik szerint tartani kell a bevándorlóktól, elsősorban persze a muzulmánoktól. Te mit gondolsz erről?

Összetett kérdés. Egyrészt vannak a szövegek – a Korán, és még különböző, szintén szentnek tartott könyvek, külön a szunnitáknak és külön a síitáknak –, másrészt vannak az ezeket olvasó emberek, a különféle értelmezések. A probléma, hogy a szunniták elképzelése szerint a Koránban minden következő szúra (fejezet) felülírja az előzőt, ez azonban azt jelenti, hogy a Mohamed fiatalkori, sokkal toleránsabb nézetei semmissé válnak a későbbi elképzeléseivel szemben. Azok tehát, akik a terrorizmust támogatják, részben ezért teszik. Emlékszem ugyanakkor, hogy amikor az iskolában tanultam, a tankönyvben két értelmezést írtak le, a tanár viszont egyszerűen kijelentette az egyikről, hogy igaz, és kész. Azt is el kell mondani, hogy a terroristák ugyan egy kisebbség, de sokan segítik őket anyagilag, vagy a szállításukkal, az elszállásolásukkal. A probléma, hogy az iskolákban persze nem arról van szó, hogy legyél terrorista, de mivel azt mondják, hogy az iszlám a teljes és követendő igazság, a dzsihádot, a háborút sokan legitimnek tarthatják, amikor ezekkel a buzdításokkal találkoznak. Amikor a Charlie Hebdo-t érő támadás megtörtént, sokan mondták – gyakran persze még nyugati liberálisok is, hogy nem kellett volna kritizálni az iszlámot.

Mit gondolsz, mi fog történni Európában a jövőben a növekvő feszültségek miatt?

Aggódva figyelem, hogy mi lesz. A probléma, hogy nehéz tábort választani – és igazából nem is akarok –, mert egyik sem látja igazán jól a helyzetet.

Ha a liberálisokhoz megyek, ők letagadják, hogy probléma volna az iszlámmal, ha a szélsőjobboldalhoz mész, minden muzulmánt elítélnek, számukra eleve muzulmán vagyok azáltal, csak mert Marokkóból jöttem.

A szöveg eredeti megjelenési helye: Erdélyi Riport.