Az üres híd haszontalan (Interjú Bretter Zoltán filozófussal)

Márciusi kolozsvári előadásában BRETTER ZOLTÁN egyetemi tanár előadását, amelyben a liberalizmus jelenlegi megítéltetését és ennek hátterét vázolta fel. Kustán Magyari Attila interjújában kolozsvári és bukaresti éveiről, a magyarországi helyzetről kialakult véleményéről is beszélt.

Amíg 1982-ben Magyarországra nem költözött, szülővárosában, Kolozsváron is tevékeny volt. A Fellegvár Vitafórum névre figyeltem fel, amelynek 1981-ben tanulmányi igazgatója is lett, de amiről az interneten sem sikerült több információt szereznem.

Érthető, akkoriban nem volt még internet. A vitafórum alapja az Igazság című napilap hét végén jelentkező Fellegvár nevű melléklete volt. Szőcs Géza alapította, de voltaképpen Keszthelyi Gyula állt a hátterében. A hetvenes évek közepén-végén Kolozsváron lényegében három alternatív írásos fórum létezett, az egyik az Echinox, aminek annak idején szerkesztője voltam, a másik a Napoca Universitarã, a harmadik az Igazság, vagyis a párt hivatalos megyei lapja. A mnapilap vezetősége érzékelve azt, hogy alakulóban van már csak generációs alapon is egy alternatív „valami”, valami más, saját hasábjain teret adott a Fellegvár mellékletnek. Később kiderült, hogy ez volt az a szellemi közeg, amely mentén a nyolcvanas évek elején létrejött az Ellenpontok, az egyetlen romániai magyar szamizdat, a politikai ellenállás kezdetleges formája.

Miért engedte meg a hatalom, hogy egy ilyen közösség kibontakozhasson, ráadásul a pártlapot is felhasználva?

Azt hiszem, hogy volt egy generációs nyomás, egyébként szerintem ugyanúgy járt ezzel mindenki, mint ahogy Gorbacsov a szocializmussal: azt gondolták, hogyha egy picit enyhítenek, akkor ez levezeti a generációs gőzt. Nem látták előre, hogy mi fog történni. Érzékelték, hogy itt vannak a fiatalok, akik talán akarnak valamit, és más nyelven beszélnek. Ugyanis mi más nyelvet használtunk, nem a hivatalos bikkfanyelvet, nem a végtelenségig öncenzúrázott irodalomét. A Korunkban például kirobbant egy vita a kögítésről, ami egy nem létező szó. Ez azt hivatott jelezni, hogy egyrészt a hivatalos nyelv nemlétező, ezért el kell kezdenünk emberiül beszélni. A politikai ellenállás kezdete nálunk a nyelvi ellenállás volt.

Mi jellemezte ezt az új generációt, túl azon, hogy már nem hasonlított az elődeire?

Az előttünk levők még közvetlenül szembesültek a kommunista nyelvvel, a mi generációnk kinőtt belőle, nem vette már komolyan. Nem volt ez egy tudatos lázadás a fennálló rendszer, vagy az előző generációk ellen, hanem egyszerűen másban éreztük jól magunkat. Azon szoktunk meglepődni, ahogy a mi gyerekeink a számítógépes nyelvet használják. Számomra ez például egy tanult nyelv, amiben én viszonylag jó vagyok, de az én gyerekem ezt már magától értetődően használja.

Még Kolozsváron vált liberálissá, vagy ez 1982 után, Magyarországon történt meg?

Én 1977-1978-ban voltam katona, akkor írogattam egy kis fekete füzetbe, amelyet pár évtizeddel később lapoztam fel újra és akkor jöttem rá, hogy azokban az években is hasonlóan gondolkodtam, mint ma.Amikor elköltöztem, én nem tudtam azt, hogy liberális vagyok, de Magyarországon a Lukács-iskolából is származó demokratikus ellenzék közelében találtam meg a helyem. Eljártam előadásokra, ahol a Szovjetunió igazi történetéről, s a holokausztról beszéltek. Én szociológiát akartam tanulni, beiratkoztam az egyetemre, így olyanokkal találkoztam, akik sokat tudtak a magyar világról, de sokan azok közül, akikkel kapcsolatba kerültem, nem voltak liberálisok. 1989 után én igazából a kivétel lettem, nem a szabály, az első szabadon választott magyar parlamentben az SZDSZ frakciójában két ember volt, aki innen származott: Tamás Gáspár Miklós és én, a különböző pártok holdudvarában pedig nem a liberálisok voltak azok, akik a sorokat duzzasztották.

A rendszerváltáskor még a Fidesz is liberális pártnak számított. Miért nem náluk jelentkezett?

Egyetemi kollégáim jó része oda ment, a Fidesz hamarabb is alakult meg. Egyik kollégám megkérdezte akkor tőlem is, hogy belépek-e közéjük, de visszautasítottam, azt mondtam, hogy komolytalan társaságnak tartom őket. Az SZDSZ-ben olyan szellemi tekintélyek voltak, mint Kis János, akik szavatolták a komolyságot. A Fidesz jó ideig úgy is szerepelt a saját szemében is, mint az SZDSZ ifjúsági tagozata, egy ilyen pártba pedig nem akartam belépni.

A Szabad Demokraták Szövetségének egészen 2006-ig volt országgyűlési képviselője, azóta nem vállal politikai tisztséget. Miért?

Egyszer és mindenkorra lezártam az aktív politikai pályám, ezért is örvendtem annak, amikor a Bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatójává kértek fel. Soha nem lettem profi politikus, de megtanultam a politika logikáját, ami nem azonos a teória logikájával. Nagy erőfeszítéseket teszek arra, hogy a diákjaimmal is megértessem ezt a különbséget: a politikának önálló gondolatmenete van, a forrása pedig Machiavelli.

A bukaresti intézet vezetőjeként milyen célokat fogalmazott meg?

Volt egy rejtett előfeltevésem, amikor elvállaltam a tisztséget: én 25 évet éltem Romániában anélkül, hogy megismertem volna a román társadalmat. A kinevezésem abból a szempontból is szerencsés volt számomra, hogy így egy régi adottságom pótolhattam, a törekvésem arra, hogy belelássak az enyémmel párhuzamosan létező társadalomba. Teljes mértékben elégedett vagyok azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket szereztem.

Hogyan látja, a két társadalom miért nem kommunikál a mai napig egymással úgy, ahogyan arra szükség volna?

Azt szokás mondani erre, hogy két különböző kultúráról beszélünk, és mélyre kell ásnunk ahhoz, hogy megértsük a másikat. Valójában három társadalomról van szó: a magyarországi magyarról, a romániai magyarról és a romániai románról.

Ezt azonban tovább is oszthatnánk.

Azért beszélhetünk egy romániai magyar társadalomról, mert minden olyan jellemvonással bír, amire szükség van: társadalmi rétegződéssel, a politikai, kulturális intézmények létével stb. Persze fel kell tenni a kérdést, hogy a székely társadalomnak vannak-e külön jellegzetességei, a magyarétól jól elhatárolható jellege, lehet-e benne létezni anélkül, hogy kilépnének belőle. Az autonómia liberális szemszögből nem szitokszó, hanem természetes, belélegezhető valóság, akárcsak a kettős állampolgárság is, mint a szabad identitásválasztás állampolgársági kifejezése. Olyan hívószavak ezek, melyek ebben a teóriában megtalálhatóak. A kérdés az, hogy van-e az autonómiának reális tartalma. Autonómiatörekvései számos közösségnek vannak, egyebek mellett a skótoknak is, akik kezdenek odáig eljutni, hogy a Nagy-Britanniától való elszakadást is szorgalmazzák. A kérdés az, hogy mi a célja az autonómiának, és milyen anyagi feltételei vannak, mert az nem megy, hogy a területi autonómia esetén közben esetleg Bukarestből várják a költségvetési forrásokat. Nincs kibeszélve a téma, nem tudjuk, hogy pontosan mit is értsünk alatta, és olybá tűnik nekem, viccesen szólva, hogy egy szimbolikus aktussorozat a románok bosszantására. Mert a románoknak is még szükségük van emésztési időre. Azt sem értem, hogy az autonómiaharc miért a székelyek ügye. Mi van a dévaiakkal, a szászrégeniekkel, a szatmáriakkal, a bukarestiekkel, akik ezen kívül rekednek?

Visszatérve a bukaresti évekre és az előző kérdésre, mi nehezíti a román-magyar párbeszédet?

Az volt az elképzelés, hogy hidat kell verni a két nemzet közé. Szép dolog a híd, de viszonylag haszontalan, ha senki nem közlekedik rajta. A problémát inkább abban látom, hogy minden nemzetnek szembe kellene néznie a saját problémáival. Ezt Bibó István nyomán fogalmazom meg: ahhoz, hogy kommunikáció jöhessen létre, erős önkritikára volna szükség. Mindenkinek szembe kellene néznie saját nacionalizmusával. S nem a másiknak a nacionalizmusát használni arra, hogy a magamét erősítsem, s evvel megoldhatatlannak látszó egyéb problémáimat egy csapásra megoldjam.

Egy interjúban azt mondta, a román fővárosban szerzett tapasztalatairól írás fog születni.

Az imént többnyire érintettük azokat a kérdéseket, amely mentén elkészül az írásom vázlata. Szeretném, ha azt a tapasztalatot, amit a román társadalomról szereztem, közvetítsem a magyarok felé, és törekszem a létező fóbiákat valamelyest tompítani. Az a feladatom, hogy a saját politikai közösségemet képessé tegyem az együttműködésre.

Egy alkalommal említette azt a felmérést is, amely szerint a románok szemében a magyarok a nyugatias szemléletet, de a gőgöt is magukban hordozzák. Akkor azt mondta, erre a felmérésre politikát lehetne építeni. Hogyan képzelte ezt el?

Magyarországon el kell magyarázni az embereknek, hogy a románoknak nem a lemészárlás, kiirtás, elnyomás az első gesztusuk. Lehet tehát beszélgetni, nem kell azonnal védekező pozícióba helyezkedni – ismét Bibó István jut eszembe, aki azt mondta, hogy ha félelem szüli a politikát, az torz lesz. Ha mindezt levetkőzzük, akkor van helye a párbeszédnek, és nem kell állandóan görcsbe rándulva félni és küzdeni a másikkal. Ez a viselkedés nem csak a jelenlegi magyar kormányt jellemzi, hanem az összes eddigit. Románia ráadásul Erdéllyel együtt kétszer akkora, mint Magyarország, ez is komplexust okoz, emellett pedig létezik a gőg, a kultúrfölény tudata, ami miatt nekünk nagyoknak kell lennünk. Imaginárius módon meg kell növelni magunkat, ahogy azt Orbán Viktor mondta, hopp, mint tüdő a fazékból, kidagadtunk. Miért van az, hogy az ember lépten-nyomon találkozik Nagy-Magyarország térképekkel?

Bretter Zoltán (Kolozsvár, 1958) filozófus, volt országgyűlési képviselő, tanár. 1978–1982 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem filozófia-történelem szakos hallgatója Kolozsváron. 1987-ben az ELTE filozófia-szociológia szakán végzett. 1978–1981 között a kolozsvári Echinox folyóirat egyik szerkesztője. 1982-ben áttelepült Magyarországra. 1984–1987 között az ELTE Bölcsészettudományi Kar aspiránsa. 1987-ben Pécsre költözött, ahol 1996-ig a Janus Pannonius Tudományegyetem filozófiai tanársegédje, 1996–2007 között adjunktusa, 2007 óta docense. 2002-ben PhD-t szerzett filozófiai tudományokból. 2008–2011 között a Bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója. Kötete: Politika a határon. A Dewlin-Hart-vita (Pesti Kalligram, 2004) Kutatási területe az eszmetörténet, a modern liberalizmuselmélet, társadalomelmélet, valamint a román-magyar politikatörténet.

Érzékel hasonlót Erdélyben is?

Nem tartom kizártnak, hogy az autonómiával kapcsolatos törekvések vagy politikai lózungok előbb-utóbb ezt az érzetet is keltik majd. A szimbolikus térkép számukra fontosabb, mint maga a realitás – van a birtokomban olyan térkép, húsz-harminc évvel ezelőttről, amelyen a Bukarest–Konstanca autópálya be van rajzolva. Autópálya persze nem volt, de már bejelölték, s mindenki, aki nem közlekedett arrafelé, azt láthatta, hogy megépítették.

Magyarországon jelenleg több liberális párt van, liberális szavazó azonban kevés. Hová vezet ez?

Kuncze Gábornak egyesülete van, nem pártja, éppen azért, mert szerinte a Fidesz által felállított választási szisztémában szerinte minden új párt Orbán Viktor hatalmon tartását segíti elő. Ungár Klára pártja, a SZEMA már csatlakozott az Együtt 2014-hez, és szerintem Fodor Gábor is ebből a célból alapít pártot. A liberális szakemberek és szavazók jelentős részét, úgy tűnik, az Együtt 2014 fogja bevonni, ilyen szavazók pedig hat-tíz százalék között mindenképpen vannak. Ellentétben azzal, amit Orbán Viktor el akar hitetni a saját pártjáról, hogy semmi közük a liberalizmushoz, mert ezzel leszámoltak 1993-1994-ben, az nem igaz. Nem szokás beszélni erről, de az egykulcsos adó egyrészt az SZDSZ programja volt, másrészt, hogyha Romániát is vesszük például, akkor az a liberális program mozdíthatatlan sarokköve.

Ha már szóba jött Románia, a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) mennyire tekinthetjük liberálisnak?

Erre azt szoktam mondani, hogy mindenki az, aminek meghatározza magát. Viccesnek tűnik, de nem egészen az, mert a pártok esetében, ahogyan az egyéneknél is, az öndefiníciót komolyan kell venni, mert lehet ez politikai marketing, de az meg része a politikának. Hogyha azt mondjuk, hogy a monarchizmus nehezen illeszthető össze a liberalizmussal, akkor találunk példát erre Kanadától Ausztrálián keresztül Nagy-Britanniáig. Ha azt mondjuk, hogy a liberalizmus lényege az emberjogi aktivizmus volna, akkor mondhatjuk, hogy Amerikában vérmesebb védelmezője az alkotmány első vagy második kiegészítésének a konzervatívoknál nincsen. Tehát ez a téma sem kifejezetten liberális. Gondolhatunk a kapitalizmusra, eredetileg az is liberális gondolat, a maga közgazdaságával, ebben a tekintetben pedig a PNL liberális. Nem tagadom el tőlük a maguk liberalizmusát, mert az beleilleszkedik egyfajta mintázatba, viszont ez a párt mintha a tizenkilencedik századi nemzeti liberalizmus pártja volna, amit azért a világon a hasonszőrű pártok nagy része már rég meghaladt. Ennek a pártnak az atavizmusa, az ómodisága, más szóval a vad nacionalizmusa, emberjogi érzéketlensége, olykor populizmusa tűnik furcsának. A liberalizmus szembekerült a nacionalizmussal sok dimenzióban, ilyen jellegű pártok, ha vannak is még, viszonylag ritkák. Magyarországon talán a Fidesz hasonlítható hozzájuk.

A szöveg eredeti megjelenési helye: Erdélyi Riport.